Workshop kisgyerekes és óvodás szülőknek

Időpont: 2018. November 24. szombat 10:00-tól

Helyszín: Kertvárosi Művelődési Otthon, Tatabánya, Hadsereg út 98.

A Nagycsaládosok Tatabányai Egyesülete és a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete szervezésében ezúttal a kisgyermekkorral és az óvodáskorral foglalkozunk. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

További információ:
Dr. Orbánné Anna, telefon: 06 70 489 1076, e-mail: orbanneanna@gmail.com
Tóth Gábor, telefon: 06 70 315 5473, e-mail: nagycsalad.tatabanya@gmail.com

A részvételi szándékot a gyermekprogramok és az étkezés biztosítása miatt a megadott elérhetőségek valamelyikén kérjük jelezni a szervezők felé.

Kisiskolás a családban | Workshop

Zelka: Mikor az első gyerek elmegy iskolába – főleg ha nem valamilyen alternatív iskolába megy, hanem egy olyanba, ahol van értékelés, házi feladat, elvárások, osztálytársak stb. –, akkor a család most először tapasztalja meg azt, hogy „elkezdenek minket megmérni, minket, mint családot”. Nemcsak a gyereket mérik azáltal, hogy ő hányast kap, vagy hogyan kerekíti az Ó betüt, vagy melyik hónapra tud már nyomtatott nagybetűket olvasni, vagy összeolvasni, vagy számolni, hanem tulajdonképpen az egész családot elkezdik megmérni azáltal, hogy belekerülünk a gyerek révén egy olyan intézménybe, ami nagyon konkrét, rendszeres visszajelzést ad. És ez még viszonylag egyszerű volna, hogyha a visszajelzés mindenkinek fényes, gömbölyű ötös lenne. De hát nem ez a helyzet. Ez az az időszak, ahol elkezd nagy szórás megjelenni a gyerekek teljesítményében. Nagyon nagy feladat, mert itt van az, hogy elkezdenénk beilleszkedni valami rendszerbe, ami itt és most nálunk van, de az elején még nagyon nem tudjuk, hogy ez fog-e sikerülni vagy nem, és mennyire sikerül vagy mennyire nem. Itt kezdenek megjönni azok a cimkék is, hogy hiperaktív, diszlexiás, diszgráfiás, ilyen-olyan figyelemzavaros stb.

Miklós: Valamilyen szinten az elkövetkezendő nyolc-tizenkét évnek a gerincét azt az iskola választása adja meg. Ha mással nem, akkor azzal, hogy az első négy évre választok iskolát, vagy hat évre vagy hányra. Itt nekünk van egy olyan meglátásunk, ami miatt a legtöbb ilyen alternatív iskola szerintem kiátkoz minket, mert mi azt mondjuk, hogy úgy válassz iskolát, hogy kiállsz a kapuba és körülnézel. És megnézed, hogy melyik látszik oda. Ha meg nem látszik oda, akkor meg azt, hogy melyik érhető el legkönnyebben gyalog.

Zelka: Fontos az ilyen korú a gyerekeknek, hogy minél hamarabb tudjanak önállóan mozogni, átmenni egymáshoz. Ha egy olyan iskolába visszük, aminek ötven kilométer a vonzáskörzete, akkor nagyon kicsi az esélye, hogy a gyerekek önállóan át tudnak menni egymáshoz, vagy tudnak találkozni, vagy a suliból délután egyik vagy másik családnak az otthonába mennek. Ez az egyik szempont. A másik meg visszacsatol ahhoz, hogy az iskolában hogy tud teljesíteni a gyerek. Mi egy olyan suliba tartozunk, ahol az egész iskola teljes címlistáját megküldik minden évben. Ami azt jelenti, hogy mindig a gyerek osztályát, anyja nevét, apja nevét, apa, anya telefonszámát és lakcímét. Fantasztikus érdekes, mert elkezdtük megnézni (és azóta már évről-évre csináljuk), hogy a gyerekek lakhelyének távolsága az iskolától hogyan hat. Itt azért tényleg van, aki negyven kilométerre lakik és van, aki a sarkon. Megnéztük, hogy a gyerekek lakhelye és az iskola közti távolság, és a gyerekek a működése, a léte, a viselkedése az osztályban hogyan mozog. Nagyon-nagyon izgalmas, mert azoknál, akik túl közel laknak vagy nagyon messze laknak, azoknál komoly problémák vannak. Nehezen figyelnek oda, vagy felállnak, mászkálnak óra közben, beledumálnak stb.. Azok meg, akik egy jó sétányi távolságra laknak – tehát kell egy kicsit mozogni, hogy odaérjenek, de nem olyan messze laknak, hogy autóba kelljen ülni –, azok a gyerekek amikorra megérkeznek az iskolába, addigra egyrészt már rá vannak hangolódva, másrészt meg picit már ki is mozogták magukat. Ők valahogy könnyebben maradnak meg a fenekükön.

Tehát a kortársak szempontjából, a barátságok szempontjából is jó ez a sétányi távolság, meg ahhoz is, hogy a gyerek az osztályteremben nyugodtan meg tudjon maradni. Ha belegondoltok, hogy felébred a gyerek utolsó pillanatban, amikor muszáj, aztán berakjuk az autóba, ott a kezébe nyomunk egy kakaós csigát, vagy valamit, ami kevésbé koszol, aztán elautózunk (Budapesten állunk a dugóban), és kilökjük az iskolakapuban 8:05-kor, ahol egyenesen beül az autóból az osztályba. Tehát a gyerek az ágyból, az autóból, az iskolapadba kerül. Hát persze, hogy szegény már megmozdulna, de közben elkezdődött az első óra.

Miklós: Ilyenkor egy eszméletlen nagy szórás van, és az egyik prizma, ami megszór az a kajálás, az étkezés. A gyerek jóléte függ a táplálkozásán, függ az alvásán, meg függ – mondjuk így – az emésztésén. Ezekből indul az egész. Nemrégiben azokat az orvosokat, akik azt mondták, hogy ez legyen másképp (a táplálkozási piramis), azokat eltiltották. Tudjátok, Dél-Afrikában van Noakes doktor, akit három éven keresztül pereltek, mert azt merte mondani, hogy a táplálkozási piramis alján nem a szénhidrát jó, ne az legyen. Iszonyatos világbotrány volt. Aztán egy svéd doktornőt is bepereltek, el is vették az engedélyét – Dr. Annika Dahlqvist – aztán most derült ki, hogy Angliában is van egy ilyen per folyamatban.

Zelka: Biztos ti is tudjátok, hogy Semmelweis mondta a többi dokinak, hogy mossanak kezet, mert ha a boncolásból kézmosás nélkül egyenesen mennek a szülő nőkhöz, hát akkor bizony akkora lesz a gyerekágyi láz előfordulása, mint amekkora volt, és hullanak az anyukák. Azoknak az orvosoknak, akiknek az volt az identitásuk, hogy „ők gyógyítanak”, meg „ők életeket mentenek”, és „ők jót tesznek, másokért cselekszenek”, egy olyan fokon feldolgozhatatlan lehetőség volt, hogy azokat nőket ők „ölték” meg – ugyan akaratlanul, de az ő kézmosásuk hiánya –, hogy egyszerűen képtelen voltak elfogadni Semmelweisnek ezt a kézmosós marhaságát. Nem tudták megugrani azt a gondolati váltást, hogy azt mondják, hogy „igen, idáig így csináltam, de tévedtem, rosszul csináltam, és most innentől váltok”. Ami most egyébként ezekben a helyzetekben megvan, hogy azok az orvosok, akik a táplálkozási piramis, meg a sok szénhidrát alapján kezelték a cukorbetegeket, és ahhoz igazították az inzulint, hogy mennyi pufizsemlét eszik, ők nehezen ugorják meg, hogy azt mondják, „talán mégiscsak nagy szénhidrát csökkentésre volna szükség”.

Miklós: És nem is a gyerekeknél mutatták ki, hanem sofőröknél. Egy busz cégnél kimutatták, hogy a Lajos bácsi, aki soha életében nem ivott, és zörög nála az alkoholszonda. Miért? Azért, mert megeszi a lekváros kenyeret meg iszik rá kakaót, aztán elkezd erjedni. Itt benn 37 fok van, meg sötét, meg bacilusok is vannak, meg gombák. Mit a nyavalyát csinálna az a lekvár? Ennyi. Tehát először is azzal kell számolnunk, hogy keletkezik egy eszméletlen szórás a gyerekek között eszerint, és ezt a szórást tudjuk azzal csökkenteni – és megint jön az evolúciós szempont –, hogyha lehetőleg azonos hordából valók ezek a gyerekek. Mert hogyha az iskola környékén laknak, akkor nagy valószínűséggel hasonló módon kajálnak, nagy valószínűséggel hasonló utat tesznek meg.

Zelka: És ugye azért is érdekes ez, hogy az oviból átsétál, meg hogy közel van, meg egy környék, mert az azt is jelenti, hogy a család értékrendje meg az iskola értékrendje is feltehetőleg viszonylag hasonló.

Miklós: Ezt a fogalmat akarjuk itt mindenáron bevezetni, hogy „kortárs közösség”, mert a későbbiekben ez lesz a döntő. Kortárs közösség az a modell, ami a gyerek előtt ott van. Lehet, hogy osztálytársakból áll ez a kortárs közösség, de még valószínűbb, hogy egy vagy két évvel idősebb. Mert evolúciósan mi, emberek úgy vagyunk berendezve, hogy nem a felnőttől tanulunk – ami ugye nagyon szerencsés, mert csak dohányozni tanulnánk meg tőlük, mert politizálni, meg mit tudom még miket csinálunk –, hanem azt tudjuk igazán elsajátítani, amit egy kicsit idősebbeknél, egy kettő, három évvel idősebbeknél megfigyelünk és modellezni tudunk. Például azért is, mert az ő testi adottságaik meg egy csomó képességük az hasonló és akkor könnyebb elhinni. Nyilván azt mondja, hogy „igen-igen persze, neked könnyű, mert te ilyen nagy darab, vagy neked könnyű elmosogatni”. „Miért ennek mi köze?” „Mert olyan nagy vagy.” „Hát figyelj, a Zsófi is el tud mosogatni, aki meg akkora, mint te vagy” – és akkor az tehát az igazi modell, az az igazi erő. Ezért központi fogalom nálunk a kortárs közösség, amit így kell érteni, és ezért az az érdekes, hogy őtőlük mi jön, a kortársaktól, vagy a kicsit nagyobbaktól. És nem igazán az az érdekes, hogy mi jön a tanítótól, a tanártól, az elit iskolától, vagy az ilyen-olyan iskolától.

Mi meg nem vesszük észre, hogy azt, amit mi úgy képzelünk, hogy az iskola feladata, meg az iskolából jön, meg tanító, meg a tankönyv, meg ez meg az, az nem onnan jön. Nem. Az a nagyobb kortársaktól jön, és az, hogy őtőlük mit sajátít el,  az meg nagyrészt evolúciós dolog.

Zelka: Még egy trükkje van, azért néha sikerül olyat beinstallálni a gyerekeknek, amit nem a kortársaktól lesnek el. Annak az a trükkje, hogyha valamilyen jól felépített helyzetben sikerül elérnetek, hogy élményt szerezzen. Mert az élmény is nagyon-nagyon mély tanulás. Tehát hogyha ő valamit úgy tapasztal meg, úgy él át, akkor arra fog emlékezni. Erre van egy nagyon kedvenc példám, hogy a kukoricának bojtos gyökere van meg párhuzamos erezete. Hát ezt olyan rohadt nehéz megjegyezni, mert mi a fene, hogy „igen, párhuzamos, és akkor erezet, és az a leveleken hogyan fut, és a bojtos gyökér hogyan van?” Van róla valami kép a könyvben, de aki egyszer már rohangált a nagy kukorica közt nyáron, akkor annak beég. Ő látja a szeme előtt ezeket a kukoricaleveleket, meg hogy hogyan kapaszkodik a száraz földbe a kukoricának a gyökere. És ő  könnyedén tudja, hogy ez mit jelent.

A kortársak meg az élmény. Ez a két tudás-szerzési meg motivációs forrás. Tényleg nem az a lényeg, hogy hány éves korában tanul meg olvasni meg írni meg számolni, hanem az, hogy szeresse. Szívesen menjen, jól érezze magát az ő saját környezetében.

Miklós: Van egy olyan mély hiedelem, hogy a gyereknek kilenckor el kell menni aludni, mert az éjfél előtti alvás a lényeg. Erre azt mondjuk, hogy hiedelem. Nem ez a lényeg. Hanem az a lényeg, hogy reggel fixen felkeljen, mert ahhoz hozzá alakul az alvása. Hozzá fog alakulni, higgyétek el. A legtöbb szülő az alvást megpróbálja úgy szabályozni, hogy az elalvás felől.  „Menjen ágyban, menjen már ágyba”, amiből kialakul egy küzdelem, és ez a küzdelem – mivel küzdelem, ezért élénkít. Mozgósít olyan hormonokat, amik a megküzdés hormonjai. Például az adrenalint, de a hozzá tartozókat is, a legmélyebben mégiscsak a kortizolt, a stresszhormont, aminek az ellentétének kéne ilyenkor bejönni. Tehát hogyha elkezdjük az esti elalvás-küzdelmet, akkor nem lesz melatonin.

Zelka: Akkor nem álmosodik el, nehezen fog elaludni, és akkor aztán tényleg megy ez a dominó, hogy reggel meg alig lehet kikanalazni az ágyból, és akkor utolsó pillanatig várunk… és akkor csinálja magát ez a folyamat.

Miklós: Tehát az alvásciklust a felkelés szerint kell meghatározni, fel kell kelni időben. Azért azt józan ésszel elég könnyű átlátni, hogy ez egyszerű dolog, egy gyereket egyszer kell felébreszteni, de maximum ötször. Az ébredés felől jobb közelíteni, mintsem tartani egy folyamatos küzdelmet, aminek ugye az a vége, hogy ha este küzdök vele, akkor reggel tényleg ötig megy vagy hatig a folyamatos ébresztgetés. A másik, hogy az alváskutatás azt is kimutatta, hogy az alvás szempontjából az a fontos, hogy állandó időpontban keljünk fel. Tehát akkor alusszuk jól ki magunkat, hogyha megvan ez a ritmus, és majd az elvalvás az ehhez hozzáalakul.

Van egy másik ilyen nagy hiedelem, hogy „reggel pedig reggelizni kell”. Igaz? „Szépen nyugodtan oda kell ülni reggelizni.” Ugye azt mondjuk, van egy állandó időpontja a felkelésnek, amihez majd hozzáalakul az este. Ahhoz, hogy reggel reggelizni kell, ehhez megint csak kapcsolódik a gyerekeknek egy nagyon erős alku pozíciója. Este van az erős alkupozíció az elalvás miatt („akkor alszok el, ha…, meg még vizet is kérek, meg a maci meg még mit tudom mi”), a reggeli erős alkupozíció meg az, hogy „nem fogok szalonnás tojásrántottát enni, hanem pity-pottyot, kakaós csigát vagy ilyen tejbe tett valamit, müzlit”.

Zelka: Abba gondoljatok bele, hogy egy ilyen kakaóscsigás vagy almaleves vagy még az is hogy valamilyen a gyerek számára kedvenc, de még nekünk is tartható reggeliből, ami felviszi a vércukorszintjét, attól először felpörög, amikor felmegy vércukorszintje, utána meg le, akkor senkinek se hívják azért. Akkor ugye kívánja a következő szénhidrátos, édes kaját. Jó, most az iskolai büfék is már egész jók, de azért valahogy megoldják a gyerekek. Egész nap benne van a vércukor hintában, előbb felmegy a vércukra, aztán lemegy, akkor megint valami édeset eszik. Milyen lesz annak a gyerekeknek a teljesítménye? Nekem is mondták, hogy „kell enni reggelit”, de nem szívesen ettem, nem szerettem reggelizni kisiskolás koromban,  de ha belegondoltok, hogy felébred egy gyerek, van neki egy éhgyomri vércukor szintje, ha nem eszik semmit, akkor az mitől esne lejjebb? Abban sokkal kisebb tragédia van, hogyha nem kerül bele egy ilyen hintába, hanem majd a tízórai szünetben majszol valamit a többiekkel. És mégis belénk verték azt, hogy „reggeli nélkül márpedig fiam nem lehet elindulni, mert nem fogsz tudni gondolkozni”.  Miért? Ki mondta? Milyen fiziológiás háttere van? Miért ne tudna gondolkodni? Oké, persze, van az az optimál reggeli, amitől jó lesz a teljesítménye, de melyik gyerek eszi meg azt reggel?

Kati: Amelyik látja a szüleitől…

Zelka: Ó, nem! Ő azt nézi, hogy a többi gyerek, mit csinál, nem azt, hogy a szülei mit esznek.

Miklós: Borzasztó nehéz dolgokat állítunk. Látszólag olyan könnyedén, de ezek nagyon kemény dolgok. Egy: a gyerek nem azt csinálja, amit a szüleitől lát. Bocsánat. Nem azt csinálja. Nagyon hosszú távon azt csinálja. Nagyon hosszú távon.

Zelka: Mikor majd szülő korba jut, addigra majd előjön neki, persze.

Miklós: De rövid távon a  nagyobb kortársak a meghatározók. És ez ellen mi ágálhatunk, de akkor fogjuk meg jól a dolgok végét, hogyha úgy fogadjuk el, mint egy törvényszerűséget. A második, hogy mondják, hogy éjfél előtti alvás, nem bizonyította még senki, viszont azt tudjuk, hogy egy családi rendszerben kell gondolkodni, és egy családi rendszer, ahol minden áldott este az a nyomorult vita van, hogy „menjél már aludni! De most miért jöttél elő?De most micsoda…”

Zelka: És megjegyzem, hogy hétágra ég az összes villany, világosabb van, mint tizenkettőkor napközben. Tehát nincs kitalálva, csak mondjuk. Mert más az, amikor belerakjuk a rendszerbe, meg már az, amikor csak „azért mert én azt mondtam, mert én vagyok az anyád”.

Miklós: Aztán jönnek a párkapcsolati kimerültség és erodálódás problémái. Tehát a család, az egy rendszer, és egy iskolába illeszkedő gyerek az egy nagy teher ezen a családi rendszeren. Iszonyúan jól ki tudja már használni a zicceereket. És akkor itt térek vissza, hogy igen, inkább ne egyen, mint hogy az alkupozícióját kihasználva, beegyen egy csomó cukrot. És ott hagytuk abba, hogy ekkora egy cukorpiramis. Tényleg, nézzétek meg ti otthon, hogy mekkora cukorpiramist eszik meg egy olyan gyerek, aki ilyen ártatlan dolgokat eszik, mint Nesquik kakaó, meg gabonapehely meg ilyesmi. Iszonyatos mennyiség. Ez felnyomja a vércukorszintjét az égbe, túl van pörögve, utána meg lezuhan, akkor meg elenged. Mivel az iskolában a táplálkozási piramis alján még mindig a gabonák vannak, tehát mit adnak neki tízóraira? Zsemlét, meg kenyeret, meg kiflit, meg tejet. Újjra felmegy a vércukorszintje. Mivel ezek nagyrészt olyan táplálékok, amik azért támogatják a lyukasbél-szindrómát, a gyerekek már ilyenkor beleélnek ebbe, ezért különféle étel-intoleranciák keletkeznek náluk. Miből? Abból, hogy reggel övék az alkupozíció. „Menjél éhesen. Ha rajtunk múlna, akkor azt mondanánk, hogy „vigyél egy darab kolbászt meg egy paprikát hozzá, aztán azt edd meg” – nyilván ezt még nem engedi kultúra. De mivel nekünk most az a dolgunk, hogy nektek, hogy hírértékű dolgokat mondjunk, ezért tessék ennek utánanézni, hogy a doktorokat most azért csukják le, nem azért hogy kezet mossanak, hanem azért mert azt hirdetik, hogy alacsony szénhidrát, magas zsír. És kimutatták, hogy ötven évvel ezelőtt volt valami édesipari megrendelésre egy tanulmány ami elítélte a zsírt, meg a világból kiüldözte, és azóta az amerikai népességnek az 50%-a lett súlyproblémás, és a szénhidrátok miatt ez a diabétesz 2 tizedeli az Egyesült Államok népét. Több ember halálát okozták, mint a II. világháború. És ez dől el azon a bizonyos iskolai reggelen, meg ez dől el azon a bizonyos estén. Ezt kell a kezünkbe fogni. Visszautalva arra, hogy „igen, de ezt látják a kortársaktól”, ezzel meg azt bizonyítjátok – hogyha azt mondjátok, hogy tehetetlenek vagyunk –, hogy mennyire fontos a kortárs. És hogy a kortárs az igazán fontos, mert én ehetem otthon a szalonnás tojást, de nem, ő nem azt fogja enni. Pelyhet fognak enni, és ha nem kapnak otthon, akkor megveszik a Tescoban, és ha nem kapnak rá pénzt, akkor kérnek kölcsön. És akkor eljön majd az az időszak, amikor már nemcsak a hogy kortársaktól tanulnak, hanem hogy kifejezetten már egy új közösséget alkotnak a kortársakkal. Ezt hívjuk kamaszkornak. A mi definíciónk szerint az a kamaszkor, amikor kialakul a fiatalokban egy saját kultúra, egy külön kultúra. Erről is fogunk beszélni. Ez keményebb, mint a pubertás, meg az ilyen mirigyek, meg olyan szőr, meg mit tudom én mi, hanem ez már egy igazi nagy kihívás.

Szempontváltozás

Iskolai curriculum versus a gyerek érdeklődése és ismeretszerzése. Asszociációs láncok természetes menete és kinyíló perspektíva. Mi pluszt adhatsz ismeret-ügyben nagyszülőként? Kávé és kakaó.